nev Astrid Eriksson becenév Astrid? kor 19 csoport Civil Típus Saját családi állapot Kapcsolatban play by Lee Hi

"Az ott egy újabb lila folt a karodon?
Astrid...
Válaszolj már a picsába...!
Tudod, attól hogy próbáltad elrejteni még nagon is feltűnő..
Legalábbis nekem...
Kérlek Astrid, ne ignorálj...
Hívj fel...
Beszélgessünk...
Tudod, ma van a szülinapom..."

A telefon pedig szinte percenként csipog, ahogy Rina küldözgeti megállás nélkül az üzeneteket. Csak egy kép volt. Egyetlen egy képet töltött fel az instagra fiókjár, gondosan ügyelve arra, hogy a felkarján éktelenkedő lila folt ne is látszódjon. És úgy tűnik ez majdnem sikerült is neki. Hisz senkinek fel se tűnt, csupán csak Astrid legjobb barátja volt az, akinek szemet szúrt az az aprócska folt, ami a paplan alól kilátszott. Bár ezen a lány nem is csodálkozik. Hisz Rina mégis csak már lassan 15 éve a legjobb barátnője, aki mindent tud róla, és a legapróbb eltéréseket is kiszúrj. Na meg ismeri Alexet is, tudj jól, hogy milyen a férfi, és hogy mennyire nem tud uralkodni az érzelmein. De Astrid egész biztos abban is, hogy a lány pixelenként vizsgálta át azt az egy darab képet, amit hetek óta most töltött fel először.

- Nem tetszik nekem ez az... Alex...
- Uyan már, ne legyél paranoiás...
- Nem vagyok, de akkor is... Olyan fura...
- Mégis mi benne fura? Kedves, aranyos, és mindig a segítségemre van.
- Kedves, ja...
Miért, nem?
- Hát nem is tudom...
- Hát szerintem meg az... és ami a legfontosabb... Mellette már nem kapok pánikrohamot...

A barátai és a szülei már a kezdetek óta nem voltak túlságosan elragadtatva a férfiért. De az okát sosem értette. Eleinte csupán csak azt hitte, hogy a nagyobb korkülönbség az oka, hisz mikor megismerkedtek, Astrid épp csak betöltötte a tizenötöt, míg Alex már a húszas évei elején járt. És eleinte tényleg minden olyan tökéletes volt a lány számára, a rózsaszín köd teljesen elborította z elméjét. Akkoriban, az első hónapokban pedig még Alex is egy udvarias, kedves és törődő srácként volt leírható. Még a barátaival, és a családjával is megismerkedett. Hogy aztán, ahogy teltek a hónapok, szép sorjában szakítsa el őke a lánytól. A féltékenysége mindenki iránt tisztn érezhető volt mindig is. Mindenki számára, egy valakit leszámítva. Astridot mindig is annyira elvakította a szerelem, hogy nem vette észre, hogy a másik csupán csak ki akarja sajátítani magának. Hogy a lány csak az övé legyen, hogy ne vehesse el tőle senki. Épp ezért mérgezte meg szép lassan a eléméjét apró megjegyzésekkel, amikkel szép lassan a barátai, és a családja ellen fordította Astridot.
És most már a telefont sem képes felvenni nekik. Persze neki is hiányzik az a sok beszélgetés, és szórakozás a barátaival, de egyszerűen már nem tud úgy megmaradni mellettük, hogy a végén ne egy hatalmas vitával zárják a napot. Mert ha szóba kerül Alex, annak egészen biztos az lesz a vége...
Az emlegetett férfi pedig nem sokkal később meg is érkezik. Astrid pedig már pattan s fel a kanapéról, hogy kövesse őt a konyhába, ahol édesen át is öleli hátulról.
- Alex... - motyogja, miközben az orrát a férfi hátába fúrja, viszonzásképp pedig az erős karok szinte már gyengéden simítanak a lány karjára. - Rina-nak ma van a születésnapja. Nem mehetnék el, hogy...? - a kérdést viszont már nem tudja befejezni, a másik keze olyan erősen szorít a karjára, hogy ha csak kicsit gyengébbek lennének a csontjai, egész biztos, hogy a reccsenést is lehetne hallani. De a nyoma még így is egész biztos megmarad.
- Ne is folytasd... Szó sem lehet róla...!