Sholto Dougal Fraser Sholto, Doug 37 Média Saját bonyolult Nikolaj Coster-Waldau

Átlagos délutánnak tűnt. Átlagosnak, leszámítva, hogy a csajom nem klimpírozott az asztalánál az irodám előtt, és ma még senkit sem sértettem meg halálosan. Az órámra pillantok, fél három van. Fiatal még az idő, bármi beleférhet a napba. Délelőtt már letudtam két szerkesztőségi skype meetinget, nálunk amúgy is bevett szokás a home office, az iroda eleve kisebb kapacitással épült mint ahány alkalmazottja van a cégnek. Fenntarthatóság, ezt a maszlagot nyomjuk, miközben nap mint nap kamionszámra okádjuk rá a világra a különböző könyveket és újságokat, pusztítjuk az őserdőket és hajléktalan csincsillákat generálunk. Anélkül, hogy a leendő új kis gyorsíró kollegina felé vetnék még egy pillantást, ellenőrzöm a naptáramat. Holnap lesz egy leadási határidő, ami rohadjon meg, még rám is vonatkozik. Ezer éve nem foglalkozom már aktívan a különböző cikkek írásával, de az utóbbi hónapokban a cég PR értékét növelendő magam is csatasorba álltam. Nem mintha élvezném. Na de vissza a lányhoz!
- Mondja csak még egyszer, mi is a neve? - kérdeztem újra a loknis kis szöszitől, pedig alig három perce kötötte az orromra. Mindennemű idegeskedés nélkül veszem elő a doboz cigarettám és az öngyújtót, mert már eléggé mardos a nikotin hiány. Végül is már vagy húsz perce szívtam el az utolsó szálat. A székben előredőlve, az asztalon támaszkodva tartom a cigarettát a szám elé, mintha bármelyik pillanatban beleszippantanék amikor úgy tartja a kedvem. Meg is teszem, majd élesen fújom ki a füstöt, ami az asztal fényes lapjáról visszapattanva terül szét az irodában. A lány egyre zavartabb, bizonytalanabb.
- Jema. - feleli gyanakodva, majd fél lépést hátrál. Teljesen össze van zavarodva, ez látszik is rajta. - Ebben az épületben nem…? Mármint, úgy értem… itt nem… n-nem tilos a dohányzás? - tudtam, annyira tudtam, hisz csak én lehetek annyira szerencsétlen, hogy kifogjak egy ilyen egészséges életmód mániás tüncikét. Elnyomom a reflexet, hogy a szemeimet forgassam, és inkább csak hátra dőlök egy közepesen nagy sóhaj kíséretében. Most rúgjam ki vagy ha még egyszer megszólal?
- Nekem nem. Jema. - felelem vontatottan, szinte már unottan. Csórikám, tán azt hitte ez itt egy jó munkahely lesz, cuki főnökkel? Ezek szerint nem olvasta egyik könyvemet sem, és az irodában sem nézett alaposan körül. Profitorientált vagyok, én is és a média birodalmam is, lánctalpas gyökér módra darálunk be mindenkit aki kisebb, egész addig míg a mi véleményünk nem lesz a mérvadó. Igen, Kiscsillag. Ez a szomorú valóság! - Louise azt mondta, hogy maga gyorsan gépel. Mennyire gyorsan?
- Hát, ez nézőpont kérdése. - mondja némi gondolkodás után
- Igaz, igaz. Bölcs válasz. Bár Louise-hoz képest még egy vemhes lajhár is kész olimpikon. - helyeslek, mielőtt újabb pillantást vetnék a kis babaarcára. Miért van ennyire baba arca? Nem szóltak neki, hogy az emberek felnőnek, megöregszenek, és nem feltétlenül normális, ha egy óvodás pirospozsgás pofikájával pislákol a görény főnöke felé? Idegesít.
- Akkor gépelnem kell? - kérdezi, mintha rájött volna valamire. Már kevésbé gyanakvó, mintha megnyugodott volna.
- Miért, maga szerint mit kell csinálnia? - majd leesik a tantusz, és ki is pukkan belőlem a nevetés, persze épp csak röviden. - Kislány, attól még mert Louise kulcsot adott a lakásához, nem dugok meg minden alkalmazottat. És magát nem is fenyegeti ez a veszély. Ennek semmi köze ahhoz, hogy hogy néz ki vagy miként öltözik. - újabb mély slukk a cigarettából, de már Miss Erkölcsösre való tekintettel nem felé fújom a füstöt. És még mondják, hogy bunkó vagyok, sőt szerintem ő is ezt akarja éppen mondani. - Azért nem, mert nem akarom.
- Ez szexuális zaklatás, Mr. Fraser. - kerekednek el a baba-szemek döbbenten.
- Nem, épp azt mondtam, hogy nem kívánok magával szexuális kapcsolatot létesíteni. Vagy már az is zaklatás, ha azt mondom, hogy egyáltalán nem akarok magával lefeküdni? - szegezem neki a kérdést érdeklődve.
- Igen. Mármint, azt hiszem. - bizonytalanodik el egy kissé. Számomra persze nyilvánvaló, hogy ha a bíróságra menne, ebben a #metoo pokolban, simán rács mögé dugathatnak a fenti két mondat miatt. Pedig esküszöm, visszafogtam magam!
- Nos, ez esetben súlyos félreértésbe keveredtünk, Miss…
- Simson.
- Miss Simson, hát hogyne. - vált negédesre a hangom, amitől úgy látom csak még frusztráltabb lett az ifjú hölgy. - Higgye el, eszembe se jutna, hogy ajánlatot tegyek magának, vagy zaklassam, és ha bármivel is megbántottam volna, az csakis a félreértés miatt történhetett. Őszintén mondom, hogy nem állt szándékomban közeledni magához. Monogám kapcsolatban élek. - újabb zavart pislogás a részéről, és némi pironkodás, míg én észrevétlenül pillantok az egyik váza vagy mi a tököm oldalán elrejtett kamera felé. Szia Louise! Jófiú vagyok, láthatod! Szinte hallom a kis fogaskerekeket a lány fejében nyikorogni, ő akart csőbe húzni és mégse sikerült. Előbb keljen fel!
- Ez diszkrimináció. - feleli végül, amivel újra megnevettet, és bár eddig nem különösebben érdekelt mint nő, most tett egy nagy lépést előre az ágyam (kanapém, íróasztalom, kocsim) felé.
- Most tehát az a baja, hogy csak diktálnék magának, amit az ügyes ujjacskáival villámgyorsan le kellene gépelnie, és nem a kanapén akarom hanyatt vágni? Ha ez vigasztalja, mocskosul kényelmetlen ám az a kanapé.
- Azt hiszem, igen. Ez sértő rám nézve.
- Ezen viszonylag könnyű segíteni. - Jema kíváncsian harap az ajkába, én pedig vesébe látó szemekkel méregetem. Nem éri meg. Jó csaj, de Louise megölne. A papírvágóval vágná le a pöcsömet és most nem túloztam. - Menjen vissza az asztalához, és folytassa a munkáját. Majd Louise lejegyzi a cikket. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. - a szöszi teljesen összezavarva szorongatja a telefonját. Tudom, hogy felvette a beszélgetést, hogy zsaroljon. Nem ő lenne az első aki ezzel próbálkozik, valaki perrel fenyegetne, és van aki a barátnőm előtt hozna kínos helyzetbe. Udvariasan sétálok felé, és a kezem nyújtom, hogy elköszönjek. A telefont a másik kezébe fogja, és megragadja a kinyújtott kezem. - Örültem a szerencsének, Miss Simson. Jó, hogy ilyen ifjú hölgyek dolgoznak a cégnél. - az illata ingerlő, akárcsak ez az ostoba porcelán baba arca. Szinte kérlelve nyújtózkodik a kis szentem, egyértelműen csókra nyújtja az ajkait. Most megvagy kis ribanc!
- Mr Fraser… nem lehetne, hogy mégis én gépeljek? - suttog, mintha TÉNYLEG meg akarna csókolni.
- Miss Simson? Kérem, engedje el a kezem, és fejezze be a csücsörítést, mert EZ bizony már valóban szexuális zaklatás, megvesztegetés, sőt ha úgy vesszük szinte már prostitúció. … és tudja Louise féltékeny típus. Hónapok óta tele van az irodám a kis kameráival meg a lehallgatóival, és sosem találom meg az összeset. Nem lenne szerencsés, ha tudomást szerezne erről az egészről. Ismeri Louise-t, tudja milyen kis csacsi tud lenni. - úgy pattan hátra, mintha tüzet érintett volna. Egy szót sem szól, csak szélsebesen távozik az irodából. A hírem megint megelőzött, és tény, hogy nem tévedett olyan nagyot, most is ezer örömmel falnám a nőket, csakhogy… csakhogy megvert az ég egy monogám, birtoklási tébolyban szenvedő lánnyal, akihez furcsa mód magam is ragaszkodom, így időnként elő kell adnom a jófiút. Sajnos mostanában elég gyakran. Unottan sóhajtok, a hamutartóban hagyott cigarettába még egyet szívok, mielőtt elnyomnám, majd nagy sóhaj mellett fújom ki a füstöt. Két ujjam a számhoz emelem, és tudatosan fordulok a váza és a kis kamera felé, amit a barátnőm tett az irodába, dobok neki egy puszit. - Szeretlek Kicsim!
Vissza megyek a helyemre, és folytatnám a munkám, amikor csipog a telefonom. “Én is szeretlek” írta Louise, ami megmosolyogtat, így jobb hangulatban állok neki olvasgatni az e-maileket. Állandóan tesztelget, tudom, hogy ezt az óvodást is emiatt küldte a nyakamra. Hogy bedőlök-e. Rányomulok-e. Letemerem-e az irodában, hogy megint legyen miért balhéznia. Miért nem dobtam még ki ezt a hatalommániás picsát? Elvigyorodok, hiszen fogalmam sincs, azt leszámítva, hogy férfias vagy sem, néha komolyan be tudok tőle szarni, kész pszichopata a csaj!